Első tengeri pancsi és a Baumax

Hú, sok minden történt. Kezdeném rögtön Geri bácsival, mert igencsak megmozgatta az olvasóközönséget. No, tehát pénteken ugye menni akart, mire megkérdeztük, hogy figyu má’, mé’ ne maradnál még két napot. Mire hosszas elmélázás után, a „miért ne” válasz érkezett. Hát igen, Geri bácsi egy hét alatt, Lőrinchez hasonlóan, teljesen eldalmátosodott: hosszas tervezgetést követően egész nap képes volt semmit tenni… hétfőn valószínűleg nagyon fájhatott neki a munka. Még jó, hogy jött a hidegfront.

Amely egyáltalán nem viselte meg Lőrincet, illetve a szüleit, akik kicsi tappancsát belemártották a tengervízbe.

Hát mókusék roppantul élvezték az akciót, a halláskárosodott üdülőközönség azonban nem valószínű. Hát igen, a szomszédos D&B DJ kicsit abba is hagyta a zenét, mert nem tudta mire vélni az oroszlánsüvöltést, illetve az ezt követő tömeghisztériát. Nekünk vicces volt, ő meg egy kos-kos, tehát megvan, meg volt és meg lehet a saját véleménye.

Történt továbbá az is, hogy immáron másodjára megérkeztek a nagyszülők is. A mai GDP kergetést követően ennek megfelelően arra érkeztem haza, hogy édesapám fölszerelte a LED-es lámpákat, s miközben ezt csodáltuk, Lőrincünk saját akaratából oldalra fordult. Utána persze már ezt csodáltuk.

A mutatványt sokszor megismételte még, de azért legjobban mégiscsak annak örült, amikor elvittük a Baumaxba, melyet az alábbi arcmutatványok ömlesztett özönével üdvözölte.

Hát hiába, egy kis csempevásárlás mindenkit feldob.

 

Első nem első, azaz második Geri bácsi

Eljött a péntek. Geri bácsi nemcsak kiváló fotósnak bizonyult, még annál is jobb bébiszitternek. Szívesen rábíznánk csemeténket kár, hogy nem marad már tovább…

A hét másik nagy eseménye, hogy Lőrincünk elkezdett csúszkálni, melynek a folyamata általában irtózatos ordításban végződik, de közben igen tetszetős vigyorgó, néhol vicsorgó fenékkiemelésekkel és mászásokkal tarkítja délutánjainkat. Azért választotta a délutánokat, hogy minél nagyobb nézőseregre tarthasson számot: olyannyira elbűvölte ugyanis a héten egyetlen vendégünket (valószínűleg meg is babonázta), hogy az úgy döntött „inkább egész nap szórakoztatlak és fotózlak Lőrinc, mit érdekel engem Diocletianus palotája, úgyis ott állt már 1717 évet, kibírja míg visszatérek, de Te…”.

Nagy haver lett a rókacica is, akit a Sparban vásároltunk, s bár a család egyetlen női tagja váltig állítja nővérével együtt, hogy márpedig ilyen állat a valóságban is létezik, eddig a google 1160 szervere nem akadt a nyomára. Ha esetleg valaki ellenben át tudna küldeni egy képet, nagymértékben hozzá tudna járulni megtépázott családi harmóniánk helyreállításához. Lőrinc szereti, az a lényeg.

Fontos megemlíteni azt is, hogy elkészültek első családi fotóink, melyek közül egy jobban sikeredettet most közzéteszünk.

Sajnáljuk, hogy már péntek van...

 

Első Geri Bácsi

Megjött az első igazi vendég is, akire bár Lőrincünket bébiszitterként nem bíznánk rá, de fotókat ellenben kiválóan tud készíteni lakáson innen és túl. Ímhol küldünk hát nyájas olvasóinknak két példányt a sok-sok remekműből, péntekig még sok ilyen fog készülni.

A pénteket amúgy már nagyon várjuk...

Első 1/4 év

Hát nem mondhatnánk, hogy lassan telt, de azért megünnepeltük Zadar főterén egy koffeinmentes szójatejes shakerattoval, illetve egy sörrel, mivel ma volt a Nagy Nap. Ezt hívják manapság úgy, hogy buli. Az első negyedév tény, hogy nem telt el nyomtalanul, hiszen a fejlődésnek határozott jeleit tapasztalhatjuk. Például a háromnegyed kilences hazaérést, már az „Úristen, milyen későn van” sikollyal kell lekövetni. Aztán ott van Lőrinc és a tehénke, akihez minden egyes tisztába tevésnél szókráteszi monológokat intéz babanyelven. Szereti kinyomni magát és minden kedves gyermekes barátunknak tudjuk ajánlani Sokota úr könyvesboltjában 30 kunáért kapható kinyitható, vízálló hajócskát, mely fekvőtámaszok közepette órákra tud nyugalmat biztosítani a viharvert szülői párnak.

Van pár jó haver például a holdacskás, illetve a napocskás csörgő (azért csak ez a 2, mert ennyi van), akiket már jól meg lehet fogdosni, rugdosni, illetve a fél kiló kosz elfogyasztásához már jócskán hozzájárultak. Na jó, azért abból a valószínűleg valahol 7,2 kilóból és 66 cm-ből, amit előreláthatóan a holnapi vágálás mutatni fog, kevesebb mint fél kiló még a kosz, de haladunk. A 74-es ruhák, pedig igencsak minimumelvárásnak tekinthetők Lőrincük által, legalábbis a fürdetőember kinyilatkozta, hogy többet nem hajlandó feszülős 68-as body-ba beleerőszakolni ordítós Lőrincünk tejraktáros végtagjait. Áginak meg senki ne mondja meg, de néha az is előfordult már, na de ezt hagyjuk, úgyse tudnátok magatokban tartani.

Ezúton hívnánk föl továbbá minden kedves olvasónk figyelmét az önkényesen kiválasztott társblogunkra: http://www.velenceibetyar.blogspot.com/

 

Első fürdés apával

A Bankbiztonsági igazgatóság vizuális kielégítése érdekében előre szeretném közölni, hogy a cím ellenére csupán a halról közlünk ma este kompromittáló fotókat. Ma ugyanis egyrészt hatalmas vendégsereg járt nálunk, akik már-már a bántalmazás szintjéig fajultan bámulták szegény fiunkat, aki erre éles kacajokkal tudott csupán reagálni, szóval igazi kos-kosként teljesen másként viselkedett, mint azt elvárta volna az ember, amikor hat horvát nőszemély szoknyáját megemelve sikongatja, hogy „tako szlatko zsabice”*!

Ehhez természetesen itt kell 3 szoros hurrát mondani az anyafarkas/házvezetőnő/házitündér/mesterszakács-nak/nek/nek/nak, mert délután 5 órára minden elő volt rittyentve, mintha legalábbis nem frissgyermekesékhez jönnének a vendégek, hanem Rézi nénihez, aki 1 hónapja csak erre az eseményre készül, beleértve a kétféle süti elkészítését is. Az apafarkast csupán annyiban illeti dicséret, merthát emlékezzünk meg róla is egy percre, hogy Lőrinc nem ordít elviselhetetlenül, míg apafarkas próbálja álomba ringatni, illetve hogy tiszta a gemenc márkájú vaslap.

Ezen nagy teljesítményt nem is ünnepelhettük másként, minthogy együttesen bemásztunk a többszázezer mikroorganizmus részére élőhelyként szolgáló vízzel feleresztett nagy fehér élettérbe. Lőrinc ezt először kétkedve fogadta, mondván megyek én innen a retkesbe, merthogy nem itt szoktam fürdeni, de aztán a kezdeti problémákon átlendülve egy 180 fokos elfordítás megoldotta a problémát és akkor készültek ezek a fényképek is. Szemmel láthatóan élvezte. A 180 fokos elfordítás pedig nem azt jelentette, hogy fejjel lefelé…

*milyen aranyos kis békácska

Elsőkézből

Hát sok mindenről terveztem ma szót ejteni. Kezdjük például azzal, hogy Lőrincünk immáron átlépett egy fejlődési szakaszon és szórakoztatásra vágyik. Ennek megfelelően ne tessék meglepődni, ha valaki a zadari nyilvános garázs mellett elhaladván felnéz a második emeltre és ott az erkélyen félmeztelenül eszetlenül ugráló, éneklő emberkét lát, aki mindeközben fél kézzel próbál egy babakocsit tologatni, az ugyanis én lennék. Lőrincnek természetesen tetszik ez a mutatvány.

Kacajokat egyre többet hallani tőle, főleg az anyafarkas bagolyhuhogása tetszik neki, melyet általában teliholdas vigyorral szokott nyugtázni. A vendégjárás megkezdését követően túlesett a második beavatáson is, mivel ma meglátogatta a bankot, ahol legalább 220-an simogatták meg a mei-taiból kilógó lábacskáját. Azért csak ennyien, mert többen nem dolgoznak az épületben. A büszke szülők mája persze 5-szörösére hízott nemcsak a helyszínen kapott „jajj, de édes” bókoknak, hanem a vizit utáni gratula sms-nek köszönhetően is.  A látogatást mindenesetre sokkal jobban viselte, mint a 36 fokos fürdővizet, mivel utóbbi esetén erős makákó üvöltésekkel adta kétségbeesett szülei tudtára, hogy apa, ez a víz egy fokkal hidegebb annál, mint amiben fürdeni szoktam!

Lehet egyébként, hogy túl sokat várunk el a gyermektől, de hát hogy a manóba ne tennénk, amikor ma felfedezte a lábát. Nem elég, hogy a korábbi apanyúl parát, miszerint nem használja a bal kezét, egyik napról a másikra változtatta történelemmé, ma vacsi közben azt vettük észre, hogy mivel a lógos baszok magasan vannak, de csak akkor csörögnek, ha az ember azokat noszogatja, ezért eszes gyerek lévén elkezdte őket rúgni, majd a végtagok hosszas szemi elemzésébe kezdett. Tiszta apja, nem?