Elsőkézből

Hát sok mindenről terveztem ma szót ejteni. Kezdjük például azzal, hogy Lőrincünk immáron átlépett egy fejlődési szakaszon és szórakoztatásra vágyik. Ennek megfelelően ne tessék meglepődni, ha valaki a zadari nyilvános garázs mellett elhaladván felnéz a második emeltre és ott az erkélyen félmeztelenül eszetlenül ugráló, éneklő emberkét lát, aki mindeközben fél kézzel próbál egy babakocsit tologatni, az ugyanis én lennék. Lőrincnek természetesen tetszik ez a mutatvány.

Kacajokat egyre többet hallani tőle, főleg az anyafarkas bagolyhuhogása tetszik neki, melyet általában teliholdas vigyorral szokott nyugtázni. A vendégjárás megkezdését követően túlesett a második beavatáson is, mivel ma meglátogatta a bankot, ahol legalább 220-an simogatták meg a mei-taiból kilógó lábacskáját. Azért csak ennyien, mert többen nem dolgoznak az épületben. A büszke szülők mája persze 5-szörösére hízott nemcsak a helyszínen kapott „jajj, de édes” bókoknak, hanem a vizit utáni gratula sms-nek köszönhetően is.  A látogatást mindenesetre sokkal jobban viselte, mint a 36 fokos fürdővizet, mivel utóbbi esetén erős makákó üvöltésekkel adta kétségbeesett szülei tudtára, hogy apa, ez a víz egy fokkal hidegebb annál, mint amiben fürdeni szoktam!

Lehet egyébként, hogy túl sokat várunk el a gyermektől, de hát hogy a manóba ne tennénk, amikor ma felfedezte a lábát. Nem elég, hogy a korábbi apanyúl parát, miszerint nem használja a bal kezét, egyik napról a másikra változtatta történelemmé, ma vacsi közben azt vettük észre, hogy mivel a lógos baszok magasan vannak, de csak akkor csörögnek, ha az ember azokat noszogatja, ezért eszes gyerek lévén elkezdte őket rúgni, majd a végtagok hosszas szemi elemzésébe kezdett. Tiszta apja, nem?