Első karácsony

Mi másról is lehetne ilyentájt írni, mint a karácsonyról, mely Lőrincünknek az első volt. Azt, ha lehet nem sorolnám fel, hogy ki mindenki milyen ajándékráradatban részesítette főhősünket, hiszen egyrészt senki nem olvasna végig 6 oldalnyi listát, másrészt a fene se ír most le 6 oldalnyi listát. Egy-egy fontosabb elem, mint pl a semmire sem és ezért mindenre jó bilibó úgyis szerepel majd a képeken.

Fontosabbnak tartanám kiemelni inkább a Lőrincünk által készített karácsonyi ajándékot, mely nem más mint a gondosan előkészített és jó alaposan begyakorolt mászás. Merthogy A Cézár (ld. http://napfiverblog.blogspot.com/2010/11/my-name-is-cezar-november-cezar.html) az első pár bizonytalan, de tudatos mászáslépéssel éppen Szenteste ajándékozott meg bennünket. Lehet, hogy ennyire tetszett neki a bilibó vagy csak a sok-sok testedzés ért be mostanra? 

Apropó testedzés. Lőrincünk a Schwarzenegger-i vonalat követi, azaz fehérjedús táplálást követően szálkásít. Ez abból áll, hogy egy nagy tányér brokkolis kukoricakása elfogyasztása után képes még letolni egy körte-alma desszertet, majd ezek után arra kényszeríteni fülcsiklandozó kacagásával ősét, hogy vagy 25-ször a magasba dobja. Mondtam én, hogy kit szálkásít? No így karácsony után rám is fér...

Lőrincünk is belehúzott: a mászás mellett már meghódította a csomolungmát is: így neveztem el a nappali és étkező közötti két lépcsőfokot. A határ a csillagos ég...no meg a Surjányi utca: addig sétáltunk ma délután!

Első hó

Elvittük Lőrincünket Sextenbe. S bár nem teljesített olyan feladatot, melyre a hely nevéből következtetni lehetne, meglehetősen jól éreztük magunkat. Átlagos napjaink a rénszarvasos hegyvidéken (tényleg láttunk egyet) úgy teltek, mintha mise történt volna, azaz reggel kényelmesen felbaktattunk a hegytetőre, majd késő este legkésőbb 4 órakor onnan kényelmesen lebaktattunk (bár egy alkalommal a lebaktatás kevésbé sikerült kényelmesen, mert mintegy 200 m-t csúsztam fejjel lefelé a fekete lejtőn). A két időpont között pedig a nagyszülők vigyázták a nebulók problémamentes fejlődését a tiroli alpokban.

Nem nem, sízni még nem kezdtek el, de Berzsián mester, kiről blogunkban már ejtettünk szót, kipróbálta a szánkót a sógor meg a sípályát, ahol gyerekoktatás zajlik majd - röpke 24 hónap múlva.

Lőrincünk leginkább az utolsó napot élvezte (a szüleivel együtt), merthogy leesett a friss hó. Ez önmagában persze mitsem érne, de friss havat nem ratrakolják. Mivel alatta a pálya jeges, ezért a sok bordos (fujj, fujj) hamar buckásra tolja a pályát, azt meg mi bénák nem szeretjük. Szóval 1kor fogtuk magunkat és barátaink síbérletét és megragadván a lehetőséget, a nagyszülőket és a két nebulót, fellifteztünk 2000 m magasba. Lőrincünk kezes lábasa álta a sarat és a hideget is, de azért prezentáljuk a fájdalmat, melyet a napsütéses hegyoldal keltett benne a nagypapa karjaiban...

Kellemes karácsonyt pedig Darth Vödör nevében is kívánunk minden nyájas és kitartó olvasónknak.

Első (hű)hó

Régen jelentkeztünk utoljára, mea culpa. Mentségünkre legyen mondva, hogy ismét nem egyszerű hetek állnak mögöttünk. Egyrészt, Berzsián mester, bár járni nem tanította meg Lőrincünket, ellenben sikítani annál inkább, de ne szaladjunk ennyire előre.

Szóval itt voltak egy hétig Berzsiánék, amiről én személy szerint nem tudok sokat mesélni, merthogy én viszont nem voltam itt. Amikor Berzsiánék eltávoztak, vele együtt kis családom is útra kelt, és mintegy 10 óra leforgása alatt teljesítették is a távot Székesfehérvárig. No, nem azért, mert elfelejtettek volna vezetni, hanem mert a hó, illetve az ónos, a havas és a jeges esők felváltva ontották magukból az égi áldást, mert miért is ne. Lényeg, hogy szerencsésen megérkeztek és házi hősünk ezt egy nyekkenés nélkül bírta az utat. Hát hiába, a vér nem válik vízzé…

Na erről a hétről meg azért nem tudok sokat mesélni, mert én Zadar/Zágrábban, míg családom Székesfehérvár – Nagykovácsi – Budapest – Velence tengely valamelyik állomásán tartózkodtak és sokat tornáztak. Az mindenesetre biztos, hogy minden nagyszülő nagyon élvezte az ezidőtájt esedékes népsportot, az unokafogást. Azt hiszem Lőrincünk is.

Hogy legyen valami közös élményünk is, ma végre együtt jöttünk haza a 14 fokos lakásba, amely már megjavult 22-re, ellentétben a mosogatócsapunkkal, mely egy fülhasogató üvöltéssel örült meg érkezésünknek és egyben köszönve szépen eddigi lehetőségeit utolsóként még lihegett egy kicsit, majd végleg feladta működését. Miután a gépeket, az erkélyajtókat, a légkondi-berendezést, a bojlert kicseréltettük a vízvezetékrendszert pedig többszörösen helyrepofoztattuk, ez már igazán csekélység egy újépítésű lakásban, nemde? 

Ja a sikítás, hát az nincs meg videón, de ehhez hasonlítható:

http://www.youtube.com/watch?v=PEK5P2G5h1k&NR=1