Első hó

Elvittük Lőrincünket Sextenbe. S bár nem teljesített olyan feladatot, melyre a hely nevéből következtetni lehetne, meglehetősen jól éreztük magunkat. Átlagos napjaink a rénszarvasos hegyvidéken (tényleg láttunk egyet) úgy teltek, mintha mise történt volna, azaz reggel kényelmesen felbaktattunk a hegytetőre, majd késő este legkésőbb 4 órakor onnan kényelmesen lebaktattunk (bár egy alkalommal a lebaktatás kevésbé sikerült kényelmesen, mert mintegy 200 m-t csúsztam fejjel lefelé a fekete lejtőn). A két időpont között pedig a nagyszülők vigyázták a nebulók problémamentes fejlődését a tiroli alpokban.

Nem nem, sízni még nem kezdtek el, de Berzsián mester, kiről blogunkban már ejtettünk szót, kipróbálta a szánkót a sógor meg a sípályát, ahol gyerekoktatás zajlik majd - röpke 24 hónap múlva.

Lőrincünk leginkább az utolsó napot élvezte (a szüleivel együtt), merthogy leesett a friss hó. Ez önmagában persze mitsem érne, de friss havat nem ratrakolják. Mivel alatta a pálya jeges, ezért a sok bordos (fujj, fujj) hamar buckásra tolja a pályát, azt meg mi bénák nem szeretjük. Szóval 1kor fogtuk magunkat és barátaink síbérletét és megragadván a lehetőséget, a nagyszülőket és a két nebulót, fellifteztünk 2000 m magasba. Lőrincünk kezes lábasa álta a sarat és a hideget is, de azért prezentáljuk a fájdalmat, melyet a napsütéses hegyoldal keltett benne a nagypapa karjaiban...

Kellemes karácsonyt pedig Darth Vödör nevében is kívánunk minden nyájas és kitartó olvasónknak.